MAJOROSWEDDINGPHOTO             

Miért kezd el időben szervezni a 2021-es esküvődet?


A koronavírus okozta járványhelyzetnek és a járvány megelőzésére hozott intézkedéseknek nagyon sok, az esküvőket érintő aspektusa van, joggal mondhatjuk, hogy az elmúlt hónapok történései fenekestől felforgattak mindent. Mi egyelőre jól állunk, a párjaink akiknek az esküvőjét eddig érintette a veszélyhelyzet, megértőek voltak és igyekeztek idei, vagy szezonon kívüli dátumot választani az esküvőjüknek, amiért nagyon hálásak vagyunk. De van és biztosan lesz is még aki valamilyen oknál fogva nem tudja ezt megtenni, aminek számtalan oka lehet. Ezeket nem is kezdeném most el fejtegetni, nyilván mindenki tud ilyet mondani, de a lényegen nem változtat. Becsléseim szerint a 2021-es szezonban legalább másfélszer annyi esküvő lesz, mint egy átlagos szezonban. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal hamarabb fognak elfogyni a népszerűbb szolgáltatók szombatjai de még talán a péntekjei is. Így ha jövőre tervezitek az esküvőt, még a bizonytalan helyzet ellenére is kezdjetek neki a szervezésnek, mert előfordulhat, hogy már most is kompromisszumokat kell majd kötnötök a váratlan helyzet miatt. Árajánlatot a szokott formában a Kapcsolat menüpont alatt kérhettek, de fontos, hogy keressétek meg a számotokra fontos többi szolgáltatót is!